Tokio Hotel koncert Budapesten
2019. Jun. 02. / MOM Sport

Tokio Hotel koncert Budapesten

2019 áprilisában a Tokio Hotel turnéra indul, hogy egy vadonatúj show-val megünnepelje a zenekar színpadon eltöltött 15 évét, és a 2019-ben érkező új albumát. E körút hírére pedig a magyar rajongók szíve is megdobban, ugyanis a csapat közel 12 év után ismét fellép Budapesten! A június 2-i koncertre több komoly meglepetést is ígér a csapat, különösen a régebbi rajongóknak.

A német kisvárosi világból indult négyes elképesztő karrierje közel két évtizede indult 2001-ben, majd hamarosan már az egész világ és a szakma is pontosan tudta, hogy mi az a Tokio Hotel. A számtalan elismeréssel és díjjal övezett útjuk során Bill, Tom, Gustav és Georg valódi zenészekké nőttek fel, a tinibálványból érett előadók váltak, akik folyamatosan előre tekintenek, ugyanakkor nem felejtik el zenei múltjukat sem.  

A csapat a mai napig folyamatosan frissíti és színesíti zenéjét, e fejlődés jegyében készül majd a 6. album is. Az újdonságok felé bátran nyitó, és egyben nagyon személyes dalszerzési folyamat során a Tokio Hotel a már közel két évtizednyi örökségét sem szeretné hátra hagyni, sőt, a 2019-es koncertekre is ennek jegyében készülnek. Az énekes Bill Kaulitz nyilatkozta a tavasszal induló turné kapcsán: „Egy varázslatos nyári utazás ihlette a show-t, amelyhez egy igazán különleges dalsort raktunk össze a rajongóinknak.”   

A Tokio Hotel teljes zenei életművéből merítő, 2019-es Európa-turné április végén indul majd Angliában, majd a nyugat-európai és osztrák állomások után érkezik Budapestre június 2-án, a MOM Sportba. A koncertre a jegyelővétel november 6-án délelőtt 10 órakor indul a Ticketportal országos hálózatában.

Időpont: 2019. június 2.

Helyszín: MOM Sport (1123 Bp. Csörsz utca 14-16); megközelíthetőség és parkolás >>>

Jegyárak:

- álló: 12990 Ft (05.30 után és a helyszínen: 14990 Ft)

- normál ülő: 12990 Ft

- kiemelt ülő 1 (színpadhoz legközelebbi szektorok): 16990 Ft

- kiemelt ülő 2 (színpad melletti második szektorok): 14990 Ft

 

A szervezők fenntartják a helyszín- és a koncertkezdés időpont változásának a jogát.

Megosztás